CsopakA mai község 3 faluból alakult, a Nosztori-völgyben Nosztre, az alatt Csopak és a mai vasútvonal felett Kövesd község helyezkedett el. A szőlőművelés és a borászat mellé, a 20-as évek körül társult a vendégfogadás, elkezdődött a fürdőkultúra kialakulása. Kezdetben a házak tisztaszobáinak kiadásával indult, később a kisebb-nagyobb villák építésével fokozatosan, majd a nagy üdülők megjelenésekor a szőlőműveléssel egyenrangú megélhetési forrássá nőtte ki magát.
Csopak nevezetességei
A XIV. sz.-ban már fennálló egyhajós, keletre néző, egyenes szentélyzáródású kis templomnak csak az alsó falrészei, nyugati oromfala és déli egyenes záródású kőkeretes ajtaja maradt meg. Belsejében kőpadozat. Kövesd falu középkori temploma volt.
A Balaton-felvidék legszebb és legnagyobb kastélya. Ranolder János veszprémi püspök neogótikus, romantikus stílusban 1861-ben (tervezője Szentirmai József). Ma a Megyei Növényvédő Álllomás székháza.
A Fenyves utcában áll a környék utolsó, még működőképes vízimalma. Az 1860 körül épült malom kerekét a Nosztori patak vize hajtja, 200 mázsa gabonát őrölt meg évente. Ma megtekinthető ipartörténeti műemlék.
A Füredi út 27 szám alatt található a környék legszebb klasszicista stílusú nyaralója. Az 1820 körül épült épület homlokzatát négyoszlopos tympanon díszíti. E pannon-mediterrán világ sajátos bájának legszebb képviselője.
A 317m magas Csákányhegy csúcsán 1972-ben épült, fából készült kilátótorony, melynek erkélyéről csodálatos kilátás nyílik a tó keleti medencéjére és a Bakony hegység déli nyúlványaira. Elérhető a kék turistajelzésen. |




Középkori, Szent István tiszteletére szentelt templom maradványa. 1266-ban említik először a csúcsíves, egyhajós, keletelt egyenes szentélyű templomot, melynek hajója 1830-ban villámcsapástól leégett. 1860 körül omladozó állapota miatt lebontották, de a megmaradt torony a környék egyik legrégibb műemléke.
A Szent Miklós templom romjai
Emeletes vízimalom (Plul malom)
Csopak környékén számos szénsavas feltörést ismerünk. Jelentősebbek a 73-as út mellett a Bodonkút, az Öreghegy oldalában a Nagykút, a Kerekedi öbölben a Nádaskút. 