Révfülöp a Balaton tó északi partjának festői szépségű természeti környezetében, a 274 méter magas Üdvözlő tábla Balatonszepezd irányábólFülöp hegy lábánál található, közel 1300 lélekszámú üdülőtelepülés. Első írásos említése 1211-től származik, ám a leletek tanúsága szerint, már a római korban is lakott terület volt. A révátkelőjét már a XI. században, a nevét tihanyi bencés apátság Pilip nevű preadiumaként, azaz uradalmi majorjaként említik a források.
A Fülöp-hegy déli lábánál bukkan felszínre a Magyarországon található egyik legrégebbi kőzet, a kb. 400 millió éve keletkezett agyagpala, azaz fillit, amelyet a helybeliek peresztegnek neveznek. A környéken kedvelt építőanyagként használják a másik jellegzetes kőzetet, a fagyálló és jól faragható permi vörös homokkőt. Ennek ásványi anyagokban igen gazdag málladékos része évezredek óta biztosítja a szőlőművelés kedvező adottságait a hegyoldalban.
Révfülüp látnivalói, nevezetességei
A Révfülöpre látogató vendégek maguk is megtapasztalhatják a lenyűgöző panorámát a Fülöp-hegyi Kilátóból, amely 2001-ben Pelényi Gyula tervei alapján, a magyar államalapítás ezeréves évfordulójának emlékére épült.
Nyitva: minden nap
Belépő:
- Felnőtt: 200Ft/fő
- Gyermek 100Ft/fő
- Nyugdíjas 100Ft/fő
- Szervezett csoportok esetén minden 10-ik fő belépése ingyenes!
- Honismereti Gyűjtemény Révfülöp
Kevés múzeum, avagy kiállítóhely dicsekedhet Balaton-vízparti épülettel. Révfülöp igen! Kis múzeuma ma a Tóparti Galéria és a könyvtár szomszédságában a tóparton helyezkedik el.
Az 1950-es évek elején révfülöpi tanárok - Nagy Károly, majd Benke László - irányításával természetvédelmi szakkör alakult a helyi általános iskolában. A gyerekek Benke László - 1953 és 1974 között helyi iskolaigazgató - vezetésével jelentős honismereti vonatkozású történeti, néprajzi és geológiai anyagot gyűjtöttek össze a révfülöpi iskolai szertárhelyiségében
1991 júliusában Benke László, a lényegében magángyűjteménynek tekinthető honismereti gyűjteményi anyagot Révfülöp nagyközségnek adományozta, ő pedig idős korára gyermekeihez, a fővárosba költözött. A gyűjtemény fenntartását és működtetését Dr. Mihovics István polgármester támogatásával a nagyközségi önkormányzat biztosította. Miklós Tamás, muzeológus szakemberként javaslatot készített a Révfülöpi Honismereti Gyűjtemény működtetésére, és 1991-től tervszerűen megkezdődött az anyag-együttes leltározása, rendezése. Ennek köszönhetően Révfülöp nagyközség muzeális intézménye Honismereti Gyűjtemény néven 1992 novemberében kapott minisztériumi működési engedélyt. (MK/b/81. sz.)
1995-ben, az új Révfülöpi községháza felépültével, az egykori tóparti házasságkötő teremben kialakított közösségi házban került elhelyezésre a gyűjtemény, és nyílt meg július 29-én "a világ egyik legszebb tája..." című állandó hely- és fürdőtörténeti kiállítás.
2003 júniusában - a település önállóvá válásának 60. évfordulója alkalmából - a tárlat felújításra és kiegészítésre került.
Belépő:
- Felnőtt: 200Ft/fő
- Gyermek, nyugdíjas: 100Ft/fő
- Szervezett csoportok esetén minden 10-ik fő belépése ingyenes!
Nyitva: 06.04 - 09.09 K-V 06:00-22:00
Cím: 8253-Révfülöp, Halász u. 6.
Tóparti Művészeti Hetek rendezvénysorozat keretében az elmúlt másfél évtized alatt kiállító közel 100 művészt felsorolni lehetetlenség lenne. A Tóparti Galéria kiállításon voltak láthatók többek között Szelényi Károly, Wonke Rezső, Olasz Ferenc fotói, Csete Ildikó, Korényi Dalma, Bényi Eszter textiljei.
A kiállítást látogatók megcsodálhatták többek között Csavlek András, Mikus Gyula, Udvardi Erzsébet, Lisziák Elek, Somogyi Győző, Vágfalvi Ottó, Horkay István, Fülöp Lajos és mások festményeit, akvarelljeit, grafikáit, Meszlényi János, Lelkes Márk stb. szobrait, vagy éppen Németh János kerámiáit.
Egyedi, emlékezetes tárlatként mutatták be Egry József festő emlékkiállítást, Prokop Péter, a Vatikánban élő pap-festő, illetve Korzenszky Richárd Tihanyi bencés perjel műveit, Németh Magdának, az Ajka kristály vezető tervezőjének alkotásait, Anton Rozi és Nádas László báb- és játéktervező iparművészek remekeit.
Nyaranta kéthetes váltásokkal hat alkalommal nyílik kiállítás. A kiállítás megnyitóit színvonalas művészeti produkciók is színesítik.
Nyitva: K-V 16:00-22:00
Belépő:
- Felnőtt: 200Ft/fő
- Gyermek, nyugdíjas: 100Ft/fő
- Szervezett csoportok esetén minden 10-ik fő belépése ingyenes
Cím: 8253-Révfülöp, Halász u. 6.