A Miss Balaton évenként megrendezésre kerülő magyar szépségverseny. A verseny 1999-ben indult a Sportvonal Produkció szervezésében. 2001-ben fő szponzora nevét felvéve Lee Miss Balaton 2001 néven rendezték meg.
2002 és 2004 között, valamint 2006 óta a verseny fő szponzora a Sió, így a rendezvény neve Sió Miss Balaton. 2005-ben a verseny neve a főszponzor után Gilette Venus Miss Balaton.
2007-ben a Sió alapításának 30. évfordulóját ünnepelte, ez alkalommal az 1977-ben születettek számára külön versenyt hirdettek Sió Miss Balaton '77 néven.
2008-ban ünnepelte 10 éves fennállását, melynek alkalmából megrendezték a Miss Balaton Plusz 2008 versenyt is. Eme utóbbi verseny célja az volt, hogy azok, akik a verseny első évében, az jelentkezés életkori megkötései miatt már nem indulhattak, a 10 éves évfordulón mégis részt vehessenek a megmérettetésen.